MUNKATÁRSAK

 


Váradi Zsuzsanna - operatív igazgató

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Vezetőképző Intézetében szerzett Humán-erőforrás menedzser képesítést, emellett résztvett több trénerképző tanfolyamon.1997 óta akkreditált PHARE szakértő. Szakmai pályafutását tanárként kezdte, majd a PRIMOM Vállalkozásélénkítő Alapítványnál volt menedzseriroda vezető, mikrohitel tanácsadó majd oktatási főmunkatárs. 2001-től dolgozik Társaságunknál. Kezdetben mint projekt menedzser vett részt térségfejlesztési programok kidolgozásában és menedzselésében, majd 2003-tól mint operatív igazgató irányítja a társulás munkaszervét.Feladatai közt szerepel a Társaság munkaprogramjának kidolgozása, közgyűlés elé terjesztése, a végzett munkáról rendszeres beszámoló készítése és az elnökség ill. a közgyűlés elé terjesztése, a Társaság pénzügyi, gazdasági tevékenységének irányítása, a programokhoz szükséges források pályázat útján történő biztosítása, a társaság alkalmazottai felett munkáltatói jogkör gyakorlása. Nagy kihívásnak tekinti az átalakuló térségfejlesztési rendszerben a Társaság eredményeinek megőrzését, továbbfejlődésének biztosítását, valamint az Európai Uniós csatlakozás után a kistérségekre háruló többletfeladatoknak magas szintű szakmai színvonalon való megfelelést. Személyes céljai között szerepel szakmai ismereteinek továbbfejlesztése, nyelvtudásának bővítése és harmonikus családi életének megőrzése.


Mitróné Lisovszki Tímea- gazdasági asszisztens

A kisvárdai Szent László Szakközépiskolában szerzett képesített könyvelői, statisztikusi, vállalati tervezői képesítést, amit felsőfokú mérlegképes könyvelői végzettséggel egészített ki. 2007 évben a Nyíregyházi Főiskola Művelődés szervező szakán nonprofit szakirányon végzett.Családi hagyományként otthonosan mozog a számok és számlák világában, ezért ő látja el a Társaság gazdasági vezetői teendőit. Feladatai közé tartozik a pénzügyi dokumentációk, pénztárjelentések, számlák készítése mellett pályázati költségvetések elkészítése, támogatások lehívása és elszámolása, továbbá a könyvelő céggel való együttműködés. 1998. novemberétől dolgozik az egyesületnél.

 


Pelenczei Szilvia- civilház irodavezető

Középiskolai tanulmányait a nyíregyházi Sipkay Barna Kereskedelmi Szakközépiskolában végezte marketing szakon, majd a GATE Nyíregyházi Mezőgazdasági Karán szerzett diplomát közigazgatási szakirányon. 2001. március 1. óta dolgozik az Első Nyírségi Fejlesztési Társaságnál. A mindennapi gazdasági, adminisztrációs feladatok elvégzése mellett aktívan bekapcsolódik a Társaság programjainak lebonyolításába is.2001. szeptembere óta a Társaságberkein belül munkaköre kibővült. A Nyírségi Civilház vezetőjeként dolgozik, ahol adminisztratív és szervezési feladatokat lát el. Napi kapcsolatban áll a térség civil szervezeteivel. Nagy kihívásnak tekinti a civil szféra adta feladatokat és az önkormányzat-civil szervezetek közti kapcsolat erősítését.

 

 


Ujj István- informatikus

Középiskolai tanulmányait a Nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Szakközépiskola számítástechnika és gépgyártástechnológia szakán végezte, tanulmányait a Nyíregyházi Gábor Dénes Főiskolán Műszaki Informatikai szakon végezte. Társaságunkhoz 2002-ben csatlakozott. Informatikusi, irodai titkári feladatokat lát el, emellett bekapcsolódik a társaság ifjúsági programjainak szervezésébe és a vállalkozókkal történő kapcsolattartásba.

 

 


Fancsalszki Éva- projektmenedzser

Középiskolai tanulmányait a nyíregyházi Sipkay Barna Kereskedelmi Szakközépiskolában végezte marketing szakon, ahol kereskedelmi-menedzser képesítést is szerzett. Közben a Nyíregyházi Főiskola keretein belül újságírói végzettségre is szert tett. Diplomáját a Nyíregyházi Főiskolán, kommunikáció – művelődésszervező szakon szerezte. Szakirányok: humánpolitika, andragógus, PR. 2008 óta dolgozik az Első Nyírségi Fejlesztési Társaságnál, feladatai közé tartozik a projektmenedzselés és pályázatírás.

 

 


Nagy Zsolt- szakmai mentor

Középiskolai tanulmányimat 1995-2002-ig a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskola, Szakiskola és Kollégiumában végeztem, mint Sütő-és cukrásztechnikus, és egy évig dolgoztam is ebben a szakmában. Ezután a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Karán, Jászberényben folytattam tanulmányaimat. 2007-ben végeztem, mint szociálpedagógus. Tanulmányaim befejeztével 2007. július 1-től a Szolnoki Kistérségi Társulás Humánszolgáltató Központban, Szolnokon, ahol családsegítő munkakörben helyezkedtem el. 2007 márciusában nyíregyházára költöztem. Szeptember 1-től Az Első Nyírségi Fejlesztési Társaságnál dolgozom, a TÁMOP-1.4.1-07/1-2008-0079, számú, „”Perifériáról a társadalomba” -szektorok összefogása a társadalmi esélyegyenlőségért” című projectben, mint szakmai mentor.Céljaim között szerepel az idegen nyelv anyanyelvi szintre való emelése, pályázatírás, továbbtanulás, kapcsolatépítés


 

vissza az oldal elejére